Bevezető
A tőkebevonás feltételei, és hatásai
Az előzőekből már kiderülhetett, hogy a kockázati tőke, mint finanszírozási forma csak a vállalkozások egy viszonylag szűk részének kínál forrásbevonási lehetőséget.
A tőkebevonás során a következő kérdéseket kell feltennünk önmagunknak:
- A vállalkozásunk valóban kiemelkedő növekedési és hozamkilátásokkal rendelkezik?
- El tudom fogadni, hogy a külső befektetés következtében a döntéshozatali és ellenőrzési jogköreim korlátozottak lesznek?
- A vállalkozásom működési mechanizmusa, a döntéshozatal módja valóban átlátható és egyértelműen rögzített?
Hozam és növekedési perspektívák
A kockázati tőkét kihelyezők érdeklődése olyan üzleti lehetőségekre irányul, amelyek a szokásos piaci hozamoknál jóval nagyobb megtérüléssel kecsegtetnek.
Ezért azok a vállalkozások lehetnek a számukra vonzó befektetési célpontok, amelyek a befektetés utáni 3-6 éves periódusban, jelentősen képesek növelni az árbevételüket, eredményességüket, illetve a cég piaci értékét. Nagyobb megtérülés, árbevétel növekedés,
cég piaci értékének növekedése.
Ilyen teljesítményre ugyanis csak néhány vállalkozási terület kiemelkedő szereplői képesek, amelyek versenyelőnnyel rendelkeznek a potenciális hazai és akár a nemzetközi versenytársakhoz képest.
A tulajdonosi jogkörök korlátozása
Ha sor kerül a tőkebevonásra, akkor a vállalkozás tulajdonosainak tudomásul kell venniük, hogy a vállalkozás irányítása részben kikerülhet a fennhatóságuk alól, még abban az esetben is, ha a befektető nem szerez többségi részesedést a vállalkozásban.
A vállalkozás napi működésében a befektetői szerepvállalás eltérő mértékű lehet, de a stratégiai kérdésekben lényegében döntési joga lesz.
Mindez a sikeres együttműködés érdekében nagyfokú kompromisszumképességet, empátiát, rugalmas és hatékony kommunikációs
készséget és együttműködési hajlandóságot követel a kedvezményezett vállalkozástól (illetve tulajdonosaitól).
Átlátható és szabályozott döntési és működési rend
A befektetés révén megváltozik a tulajdonosi szerkezet, már csak emiatt is meg kell változnia a cégműködésnek és a döntési mechanizmusnak.
A befektetőt folyamatosan pontos információkkal szükséges ellátni. Ez megköveteli a vállalkozás teljes mértékben
átlátható működésének folyamatos biztosítását.