|
A pályázat meghirdetésének előzményei és célja
A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) Kuratóriuma 2005. év decemberében tartott ülésén úgy határozott, hogy kiemelkedő kutatói munkássággal rendelkező kurátora, Laky Teréz emléke előtt tisztelegve megalapítja a Laky Teréz Kutatói Ösztöndíj Pályázatot.
A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány és a kezdeményezéshez csatlakozó SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány részéről alapvető célként fogalmazódott meg, hogy szervezett keretek között támogassák a hazai mikro-, kis- és középvállalkozói szektor helyzetét feltáró tudományos kutatásokat, e tárgyban készülő tanulmányok.
Mindezekre tekintettel a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány és Laky Teréz örökösei kutatói ösztöndíj pályázatot hirdetnek a hazai vállalkozásfejlesztés területén tevékenykedő fiatal kutatók, nappali tagozaton tanuló, kiemelkedően tehetséges egyetemi és főiskolai hallgatók számára, a magyar vállalkozásfejlesztés tudományos kutatásainak támogatására.
A pályázat célja a megadott témakörökben történő tudományos kutatás elvégzésének, ennek nyomán tudományos munka megírásának vagy azzal egyenértékű alkotás (szakdolgozat, diplomadolgozat, TDK) elkészítésének támogatása.
Pályázók köre
A pályázaton kizárólag 35 év alatti, magyar állampolgárságú magánszemélyek vehetnek részt egyénileg benyújtott kutatási pályázatukkal. Nem nyújthatók be csoportos pályázatok, és nem pályázhatnak intézmények.
Pályázati kategóriák
- fiatal kutatói ösztöndíj
- doktori ösztöndíj
- hallgatói ösztöndíj
Mire lehet pályázni?
Pályázni kizárólag kutatási ösztöndíjra lehet. Nem nyújtható be pályázat egyéb költségek (könyvkiadás, konferencia, kiszállási költség, tárgyi eszközök beszerzése stb.) fedezésére.
1. FIATAL KUTATÓI ÖSZTÖNDÍJ
A pályázat célja: tudományos kutatómunka végzése s ennek nyomán a hazai vállalkozásfejlesztés témakörében tanulmány, vagy azzal egyenértékű alkotás készítése. A tanulmány valamely részének elkészítésére maximum 6 havi, a tanulmány befejezésére pedig maximum 12 havi ösztöndíj igényelhető.
Pályázhatnak: a pályázat benyújtásának időpontjában 35. életévüket még be nem töltött magyar állampolgárságú kutatók, akik munkájukhoz kapcsolódóan kutatási tevékenységet folytatnak és vállalják, hogy tevékenységük eredményeit kutatási tanulmányban összefoglalják.
Az ösztöndíj időtartama: 6, illetve 12 hónap (A kutatói ösztöndíjak 2006. évi maximális összeghatára 20.000,- Ft/hó)
Kiosztható keret: 250.000,- Ft, azaz Kettőszázötvenezer forint
A pályázatnak tartalmaznia kell a következőket:
- kitöltött pályázati formanyomtatvány
- a legmagasabb végzettséget igazoló irat egyszerű fénymásolata
- a kutatói státust igazoló munkaszerződés, megbízási szerződés,ösztöndíjszerződés
- igazolás a munkahely, kutatóközpont vezetőjétől arról, hogy a tanulmány a kutatási munkaterv részeként készül el
2. DOKTORI ÖSZTÖNDÍJ
A pályázat célja: tudományos kutatómunka végzése s ennek nyomán a hazai vállalkozásfejlesztés témakörében PhD-értekezés írása. A disszertáció valamely részének elkészítésére maximum 6 havi, a disszertáció befejezésére pedig maximum 12 havi ösztöndíj igényelhető.
Pályázhatnak: a pályázat benyújtásának időpontjában 35. életévüket még be nem töltött magyar állampolgárságú kutatók, akik doktori programban vesznek részt és vállalják, hogy az ösztöndíjuk ideje alatt befejezik disszertációjukat.
Az ösztöndíj időtartama: 6, illetve 12 hónap (A kutatói ösztöndíjak 2006. évi maximális összeghatára 15.000,- Ft/hó)
Kiosztható keret: 250.000,- Ft, azaz Kettőszázötvenezer forint
A pályázatnak tartalmaznia kell a következőket:
- kitöltött pályázati formanyomtatvány
- a legmagasabb végzettséget igazoló irat egyszerű fénymásolata
- a doktoranduszi státust igazoló, három hónapnál nem régebbi keltezésű hivatalos bizonylat egyszerű fénymásolata
- a doktori munka témavezetőjének ajánlása, amely egyben ajánlás kell, hogy legyen a programban való részvételre.
3. EGYETEMI ÉS FŐISKOLAI HALLGATÓK KUTATÓI ÖSZTÖNDÍJA
A pályázat célja: 35 év alatti magyar állampolgárságú, vállalkozásfejlesztéshez kapcsolódó témaköröket érintő szakirányú képzésben részt vevő egyetemi és főiskolai hallgatók 3 hónapos kutatói ösztöndíjának biztosítása, amely megkönnyíti a szakdolgozat megírását, az ahhoz szükséges kutatómunka elvégzését.
Pályázhatnak: Magyarországon akkreditált nappali képzésben részt vevő egyetemi és főiskolai hallgatók, akik vállalják, hogy a kutatás befejezése után tudományos igénnyel megírt kéziratot nyújtanak be. Vállalatgazdasági-szervezési diszciplínákat, így gazdálkodási szakismereteket, mikroökonómiai rendszerek szervezésének, vezetésének elméleti és módszertani alapjait, vállalatelméleti, környezeti, vállalatpolitikai, stratégiai, prognosztikai, tervezési, vállalkozási, innovációs, fejlesztési, beruházási, termelési-szolgáltatási, értékesítési, munkaerő-, eszköz- és költséggazdálkodási, valamint racionalizálási ismeretköröket felölelő tantárgyakat hallgatók előnyben részesülnek.
Egyéb kapcsolódó szakterületek hallgatói is pályázhatnak, akik pályázatukban szakterületük és a téma kapcsolatát megfelelően indokolják. Előnyt élveznek azon hallgatók, akik a fentiek közül több területen is otthonosan mozognak. |
Az ösztöndíj időtartama: 3 hónap (A kutatói ösztöndíjak 2006. évi maximális összeghatára 10.000,- Ft/hó)
Kiosztható keret: 250.000,- Ft, azaz Kettőszázötvenezer forint
A pályázatnak tartalmaznia kell a következőket:
- kitöltött pályázati formanyomtatvány
- egyetemi igazolás az adott iskolai évre vonatkozóan
- konzulens tanár ajánlása, amely egyben ajánlás kell, hogy legyen a programban való részvételre.
- a program során dokumentálandó a konzulens oktatóval való kapcsolattartás.
A KUTATÓI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT TÉMAKÖREI
A kiíró szervezetek az ösztöndíjak megítélése során a 2006. évben az alábbi témakörökben benyújtott pályázatokat részesítik előnyben:
a) A magyarországi vállalkozások helyzete az uniós csatlakozást követően, egy adott szektor beható vizsgálata.
b) A magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások által jelenleg igénybe vehető hitellehetőségek feltérképezése
c) Hátrányos helyzetű magyar kistérségek gazdasági helyzetének vizsgálata, kistérségi fejlesztési programok előkészítése, elemzése.
d) Kisvállalkozások vezetésének és szervezésének fejlődési tendenciái. Ténymegállapító vizsgálatok, a szubjektív és objektív tényezők változásának előrejelzése.
e) Kisvállalkozások gazdaságtana. A kisvállalkozások nemzetgazdasági jelentőségének feltárása, nemzetközi összehasonlító vizsgálata, életciklusainak elemzése.
f) A kisvállalkozások rugalmasságát befolyásoló külső és belső okok vizsgálata, karakterizálása, kauzális összefüggéseinek elemzése, a kisvállalkozás működésére gyakorolt hatások értékelése, a menedzsment stratégiai és taktikai feladatainak meghatározása.
g) Kisvállalkozások gazdaságtana. Kisvállalkozások alapításával, működésével, fejlesztésével, diverzifikációjával, fúziójával, értékesítésével, felszámolásával összefüggő elemzések, döntéselőkészítő gazdaságossági számítások kidolgozása, a jelenlegi hazai feltételrendszer mellett történő alkalmazhatóságának vizsgálata.
h) Kockázatmenedzselés a vállalkozásban. A vállalkozási tevékenységből fakadó kockázat tényezőinek elemzésén alapuló olyan menedzsment eljáráskombináció kifejlesztése, amely a fejlettebb uniós országok gyakorlatában meglévő metodikák felhasználásán túlmenően magába ötvözi a hazai elméleti kutatások eredményeit.
Előnyben részesülnek továbbá azon kutatási témapályázatok, amelyek hozzájárulnak a magyar tudományos kutatói utánpótlás helyzetének javításához, az egyetemi és tudományos kutatóintézetekben a tudományos fokozatok megszerzéséhez, magyar kutatók közös projektjeinek beindításához.
KUTATÓI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSA
A beérkezett pályázatokat a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Kuratóriuma által felállított, a kiíró szervezetek képviselőiből álló Bíráló Bizottság értékeli. Az eredményről a pályázók levélben kapnak értesítést. A nyertes pályázókkal a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány támogatási szerződést köt. A pénzügyi teljesítés megkezdésére csak a szerződés aláírása után kerül sor.
Az ösztöndíjak kifizetésére két ütemben kerül sor, az első ütemben a támogatási szerződés megkötését követően a megítélt összes ösztöndíj 50 százaléka folyósítható. A pályamunka elkészítése és a szerződésben megjelölt módon elektronikus változatban (floppy vagy CD) és két nyomtatott példányban történő benyújtása a második ütem lezárásának és a további 50 százalék folyósításának a feltétele.
- A pályázatok beérkezésének végső határideje 2006. szeptember 30. napja.
- A pályázatokat „Laky Teréz Kutatói Ösztöndíj Pályázat” megjelöléssel, zárt csomagolásban, 1 eredeti és 2 másolati, azaz összesen 3 összerendezett, összefűzött példányban kérjük postázni a következő címre: MVA, 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113.
- A határidő lejárta után beérkezett pályázatok érvénytelennek minősülnek.
- Egy pályázó csak egy pályázatot nyújthat be.
- Kötelező mellékelni a pályázat elektronikus változatát CD-n vagy floppy lemezen.
- A korábban nyertes pályázók csak a pályamunkájuk és elszámolásuk leadása és elfogadása esetén nyújthatnak be új pályázatot.
- A kiíró szervezetek fenntartják a jogot, hogy a pályázatok értékelése során további dokumentumokat és információkat kérjenek a pályázóktól, továbbá a támogatás folyósítását a pályázati kiírás keretei között további feltételekhez köthetik.
- A pályázó tudomásul veszi, hogy a bizottság döntését nem köteles indokolni és azzal szemben jogorvoslatnak helye nincs. Az érvénytelen és a támogatásban nem részesült pályázatokat a pályázó számára visszaszolgáltatják, erre irányuló igény hiányában megsemmisítik.
A 2006. évi pályázati felhívás és a formanyomtatványok letölthetőek az MVA honlapjáról
Elbírálás határideje: 2006. november 15. napja
A támogatási szerződések megkötésének ideje: 2006. december hónap
Az MVA elkötelezett amellett, hogy elősegítse a tehetséges fiatal kutatók és felsőoktatásban tanulók munkájának megkönnyítését, ezen kívül a pályázók részére lehetőséget biztosít az MVA által 2003. decemberében létrehozott Dokumentációs Tár használatára.
Az ösztöndíj pályázattal kapcsolatban részletes információval Dr. Nagy Estilla Virág projekt menedzser szolgál a 06-1/481-4606-os budapesti telefonszámon, illetve az info@mva.hu elektronikus levelezési címen.
MVA
2006
Letölthető formanyomtatványok:
|