Az Európai Vállalkozás Díj 2006 pályázaton a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány
Hasznos linkek vállalkozások számára
Uniós értesítő
Sajtóanyagok
Sajtóközlemény - 2005. április 6.
Az MVA 2004-re tervezett vállalkozói programjai
Az MVA
2003. évi legfontosabb programjaiI
Az MVA 2004. január 20.-i sajtó beszélgetéséről
Sajtóközlemény - 2003. augusztus 26.

Variáció az iparági gazdaságfejlesztésre
a nyugat-dunántúli régióban

Háttér
Az Európai Unióhoz való csatlakozásig a felkészülés Magyarország életében meghatározó feladat az elkövetkező időszakban is. Változások szükségesek, amelyek közül az egyik jelentős folyamat a közigazgatási egységek mellett a gazdaság természetes igényeihez igazodó korszerű szerveződés fejlesztése, azaz a régiók összetartozásának megerősítése. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a nemzeti gazdaságpolitikának, valamint a regionális egység kialakításának is hatékony eszköze a klaszterek szerveződése.
A klaszter (cluster) angol szó, eredetileg fürtösödést jelent jelképesen érzékelteti azt a laza, ugyanakkor mégis szervesen összekapcsolódó hálózati rendszert, amely kerete lehet a kis- és középvállalkozások együttműködésének az egyre nehezedő gazdasági versenyben, a globalizálódó környezetben. A klaszter egyik általános meghatározása alapján a klaszter termékalapon szerveződött, területileg koncentrált vállalkozások kooperációs hálózata, amely a minél eredményesebb piaci jelenlét érdekében kihasználja az együttműködési lehetőséget a gyártók, a tanácsadók, a képzési intézmények és a szolgáltató szektor képviselői között.

A Pannon Fa- és Bútoripari Klaszter
A nemzetközi tapasztalatokat, a gazdaságfejlesztési célokat és a nyugat-magyarországi régió adottságait figyelembe véve merült fel a gondolat egy fa- és bútoripari klaszter létrehozására. A Nyugat-Dunántúl gazdasági szerkezete, valamint a régióban jelen levő vállalkozások tevékenység szerinti megoszlása alapján a régió egyik domináns tevékenysége a faipar: mintegy 700 fa- és bútoripari vállalkozás működik itt. A 90-es évek elejét követő megtorpanás után az iparág fokozatos fejlődése bontakozott ki. A fafeldolgozás és a bútoripar fejlődési trendje arányosan alakult. Mindehhez hozzájárul, hogy a fa a pannon régió egyik legnagyobb, legértékesebb természeti erőforrása, hagyományosan meghatározza a táj jellegét, szépségét lankás erdősült dombvidékeivel.
A fenti regionális iparági jellemzők alapján a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány kezdeményezésére 2001. június 14-én 15 alapítótag elhatározása alapján, valamint a Gazdasági Minisztérium támogatásával létrejött egy együttműködési megállapodás, amely a nyugat-dunántúli régióban a hálózati együttműködés kereteit teremti meg a fa- és bútoripar területén. Ezzel az ünnepélyes aktussal megalakult a Pannon Fa- és Bútoripari Klaszter.

A klaszter szervezete
A Szervezeti és Működési Szabályzat alapján a Pannon Fa- és Bútoripari Klaszter szakmai stratégiai feladatait a 15 fős klaszterbizottság dolgozza ki. A klaszterbizottság elnöke Bakonyi Gábor, a Falco Sopron Irodabútor Kft. ügyvezető igazgatója. A klaszterbizottság munkáját 3 munkabizottság segíti, a marketing, az innovációs és technológiai, valamint a beszállítói és kisvállalkozói 6-6 fős munkabizottságok. A klaszter munkaszervezete egy nonprofit szervezet, a Zala Megyei Vállalkozásfejelsztési Alapítvány, ahol a konkrét
szakmai feladatokat 2 fős klasztermenedzsment látja el közösen az alapítvány munkatársaival. A tagságot jelentkezésük alapján a klaszterbizottság veheti fel. A klasztertagok tagsági díj at nem fizetnek.

A klaszter működése
A klaszter működését a munkaszervezet, azaz a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány által elkészíttetett megvalósíthatósági tanulmány alapján kezdte meg. A reprezentatív felmérés során a szakértők megfogalmazták a nyugat-dunántúli régió fa- és bútoripari vállalkozásainak szolgáltatások iránti igényeit.
Meghatározó feladat a finanszírozás biztosítása a klaszter tevékenységéhez. A Pannon Fa- és Bútoripari Klaszter működéséhez a szükséges forrásokat a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, mint jogi személy elsősorban kormányzati, regionális és helyi, valamint Phare-pályázati projektek kidolgozásával törekszik megteremteni. A pályázati támogatáshoz az alapítvány biztosítja a pályázó saját hozzájárulását, valamint ezeket a forrásokat egészíthetik ki a vállalkozások hozzájárulásai és az egyes szolgáltatások bevételei.

A klaszter feladatai
Jelenleg a Pannon Fa- és Bútoripari Klaszternek 74 tagja van. A nyugat-dunántúli régió három megyéje, Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye, valamint Veszprém és Somogy megye több mint 700 fa- és bútoripari vállalkozásának együttműködési hálózatát kívánja megteremteni a favagyon minél magasabb hazai feldolgozottsága, a vállalkozások verseny- és innovációs képességének növelése érdekében
A szervezeti-működési feltételek megteremtésével, a faés bútoripari vállalkozások igényeinek felmérése alapján a klaszter az alábbi célok megvalósítását tűzte ki céljául:

  • regionálisan integrált faipari gazdaságfejlesztési modell létrehozása,
  • kis- és középvállalkozások együttműködési hálózatának fejlesztése,
  • a régió természeti erőforrásainak minél magasabb szintű feldolgozás,
  • kutatás-fejlesztés, minőség, terméktanúsítás, marketing szolgáltatások fejlesztése.

A klaszter konkrét tevékenységei
A klaszter fontos feladata a gazdaság és a tudományos szféra közötti kapcsolatépítés. Alapját két meghatározó követelmény adja: a termelékenység növelése és a high-tech, a kifinomult módszerek alkalmazása a versenyben. A hálózati szerveződés a gazdasági verseny ezen kihívásaira kiváló stratégiai választ tud adni kezdetben a fa- és bútoripari vállalkozások igényeire épülő szolgáltatások megvalósításával. A klasztertagok együttműködését az alábbi klasztertevékenységek segítik elő:
Rendezvények, üzletember-találkozók, konferenciák:
Az üzletember-találkozók osztrák-, szlovén-, olasz-magyar üzleti partneri kapcsolatok létrehozását segítik elő a klasztertagvállalatok számára. A szakmai konferenciákon a szakértők közreműködésével a fa- és bútoripari szakma legaktuálisabb információit, kérdéseit vitathatják meg a résztvevők.
Szakmai tanulmányutak:
A részt vevő klasztertag-vállalkozások számára olasz, osztrák, szlovén üzemlátogatások, innovációs és technológiai,

valamint kutatóközpontok, megvalósított ún. best practice projektek megtekintése során a fejlődési lehetőségek feltárásával biztosítja a klaszter az uniós felkészülés lehetőségeit.
Szakmai kiállítások és vásárok:

Nemzetközi és magyar szakmai kiállítások meglátogatásának elősegítésével, valamint kiállítóként való megjelenés lehetőségének biztosításával a tagvállalatok marketingtevékenységét fejleszti a klaszter.
Informatikai közös fejlesztések:
A korszerű és gyors információcsere érdekében a fa- és bútoripari kkv-k számára megindult egy internetes elektronikus portál www.telepiac.hu címen a zalaegerszegi önkormányzattal és a Zala Megyei Kereskedelmi és Ipari Kamarával közös szervezésben, ahol a Pannon Fa- és Bútoripari Klaszter tagjai önálló megjelenési lehetőséget kapnak. Elkészült a klaszter önnálló honlapja, amely www.panfa.hu címen elérhető minden érdeklődő számára. Havi rendszerességgel elektronikus körlevél formájában a klasztertagok hírlevelet kapnak a legaktuálisabb információkról.
Marketing a közös klaszterkiadványok révén:
Évente 3 alkalommal jelenik meg a Pannon Fa- és Bútoripari Klaszter információs kiadványa, amelyben a tagvállalatok bemutatkoznak. Elkészült a klaszter közös bútorkatalógusa, amelyből a pannon bútorkínálat ismerhető meg.

Tervek, programok
A szolgáltatások kibővítése érdekében a Pannon Fa- és Bútoripari Klaszter nagyszabású közös beruházásra készül: 3 lépcsős terv alapján egy Faipari Innovációs és Technológiai Centrum megvalósítását kezdi meg a 2003. év második félévében zalaegerszegi központtal a nyugat-dunántúli régió kkv-i számára. Ennek a centrumnak és a közeli ipari parknak az energiaellátását egy faipari hulladékkal működő biomassza fűtőmű szolgáltatja a tervek szerint.
A közös projektelképzelések közül a klaszter terve a lokális hagyományok alapján egy közös klasztertermék, a pannon bútor létrehozása és közös piaci forgalmazása.
Az elkövetkező időszak programjai:

  • Bútorkereskedelmi, tervezői és gyártói ankét (Keszhely, 2003 . augusztus 8. )
  • II. Faipari Marketing Konferencia (Sopron, 2003. szeptember 9-10. )
  • II. Magyar Faépítészeti Szakmai Nap (Sopron, 2003. szeptember 11. )
  • Faépítészet - 2003 osztrák-magyar üzletember-találkozó (Sopron, 2003. szeptember 11.)

Eredmények
Az eltelt időszakban a hálózati együttműködés megteremtésének folyamatában már 74 tag tevékenykedik közösen a klaszterben, évente Számos szakmai konferencia meg
rendezésére került sor, több alkalommal találkozhattak f'a és bútoripari üzletemberek nemzetközi kapcsolatok kiépítését biztosító üzletember-találkozókon, rangos nemzetközi, illetve magyar kiállításon és vásáron való rendszeres részvétel elősegítésében tevékenykedett a klaszter, külföldi szakmai tanulmányutakat szervezett meg. Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy a fa- és bútoripari vállalkozások jelentős hányadának érdeklődését sikerült e rövid, 2 éves működési idő alatt a tudatos együttműködés iránt felkelteni.

A Pannon Fa- és Bútoripari Klaszter vállalkozásainak nagyságrendi megoszlása:

Nagyságcsoportok
Vállalkozások
száma
Alkalmazásban
állók száma
Megoszlás %-a
Nagyobb
- 250 fő feletti - vállalkozások


7


2758


61,7%
Középvállalatok
- 50-249 fő közötti -


10


1026


22,9%
Kisvállalkozások
-109 fő közötti -


21


585


13,1%
Mikro 1-9 fő
közötti


29


102


2,3%
összesen
67
4471
100,0%

A Pannon Fa- és Bútoripari Klaszter vállalkozásainak ágazati megoszlása:

Vállalkozások     Termelés
TEAOR megnevezése db millió Ft. Részarány %-a
  Erdőgazdálkodás
1
1
0,0%
2010,2 Fűrészáru
és falemezgyártás


17


22 118


42,5%
2030 Épületasztalos-ipari
termékek ártása


1


62


0,1%
  Egyéb, és egyéb
fatermékek ártása


27


7 080


13,6%
361 Bútor ártás
21
22 745
43,7%
Faipar együtt  
67
52 006
100,0%

 

Kalcsú Zoltán klasztermenedzser
Dr. Pintérné dr. Miglécz Erzsébet
szaktanácsadó
Pannon Fa- és Bútoripari Klaszter
Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési
Alapítvány
8900 Zalaegerszeg,
Köztársaság útja 17.
tel.: (92) 312-452, (92) 316-033
fax: (92) 316-Ob2
e-mail: info zmva@zalaszam.hu