A rendezvényen sor került az első nyolc, országos döntőbe jutott vállalkozás bemutatásra, valamint az MVA és az Életpálya Alapítvány stratégiai együttműködési megállapodásának ünnepélyes aláírására, melyet Dr. Szirmai Péter, az ÉP kuratóriumának elnöke, valamint Csuhaj V. Imre, az MVA kuratóriumának elnöke írt alá.
A pályázatra országosan 43-an jelentkeztek.
Ezek között 18 budapesti és 25 vidéki pályázó nyújtott be pályamunkát. Legnagyobb arányban, a szolgáltatásban dolgozó (internetes-, marketing-, rendezvényszervező-, és oktatási, stb. területen működők) vállalkozók jelentkeztek (79%). Nagyobb számban még a kézművesek képviseltették magukat. A pályázók 54 %-a volt lány és 46 %-a fiú. A pályázati feltételek között szerepelt a 18-32 éves életkori határ. Csak a 2006. április 1. után bejegyzett, kezdő vállalkozók indulhattak, illetve az is pályázhatott üzleti ötletével, aki a beindítást még csak tervezi. Közülük a kétlépcsős zsűriztetés eredményeképpen, az országos döntőben, az alábbiak nyerték el az MVA által felajánlott jelentős díjat:
- helyezett: Déri Gábor - Budai Gitáriskola
Az iskola az állami zeneiskolák és magántanárok hátrányait kiiktatva, azok erősségeit szem előtt tartva, diplomás művésztanár és zenetörténész hallgató
közreműködésével indult. Intézményes keretek között biztosít testre szabott magánoktatást, ahol az elméleti ismereteket a hangszeres órákon tanulják. Sem zenei előképzettség, sem kor, sem műfaji és stílusbeli korlátok nem kötik a hallgatókat. A félév végén vizsga helyett nyilvános fellépésen lehet bizonyítani.
- helyezett: Palkovics Tamás - szerszámszerkesztő
Az elsődleges profil a műanyag és alumínium öntőszerszámok tervezése és szakmai tanácsadás. Háromdimenziós modelleket, mintadarabokat, prototípusokat, kis szériás sorozatokat biztosítanak. Üzletpolitikája a precizitás, a határidők pontos betartása és a megrendelők igényeihez történő rugalmas alkalmazkodás.
- helyezett: Borbás Gergely - TÁS Egyedi táskák
A táskák tervezésével és gyártásával foglalkozó fiatal maga is küzdött a problémával, hogy mindennap használt dolgait hogyan tudná kényelmesen, praktikusan és biztonságosan magával hordani. Az ötletet piackutatással tesztelte, amiből kiderült, hogy a fiatalok egy része nem talál a piacon formájában, színeiben, kialakításában és árában megfelelő terméket. Az általa tervezett és gyártott táskák elsődlegesen egy bizonyos szubkultúrához tartozó fiatalok igényeit elégíti ki. Ismertségét világszintű rendezvényeken való megjelenéssel akarja növelni és saját webshop létrehozásával biztosítani az üzleti sikert.
Az országos döntőn elnyerhető pénzdíjak, melyet az MVA ajánlott fel, az I.-II.-III. helyezettnek bruttó 500- 325- 250 ezer forintot volt.
A területi döntőkön elnyerhető díj, az I.-II.-III.- helyezettnek bruttó125 -100- 75 ezer forint volt.
A területi díjazottak között az alábbi vállalkozások szerepeltek:
- Bárkányi Bernadett - Molly Pocket ajándék csomagolás
- Domonkos László, Horváth Áron - cukor.hu online játéktér működtetése
- Molnár Attila - Willy Fog Utazási Iroda
- Kalmár Róbert, Balogh Mónika - Matrix Nyelvoktatási Szolgáltató Kft.
- Polgár Tamás - A Szent Ötvened Ikonfestő Műhely
Az évek óta, minden évben meghirdetett pályázat sok fiatal tehetséges vállalkozó elindulását segítette eddig. Erről a www.eletpalya.hu honlapon található részletes információ.
Az Életpálya Alapítvány és a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány eddiginél szorosabb együttműködése hatékonyabbá és sokoldalúbbá teszi a fiatal vállalkozók legkülönbözőbb módon való segítését.
A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány eddigi programjainak folytatása mellett új stratégiájának megfelelően, külön figyelmet fordít a fiatalok, a nők, a hátrányos helyzetűek, a határon túli magyar vállalkozók tevékenységének (www.mva.hu) segítésére.
MVA
|